Péklány lettem könyv

Két éve, a pékség megnyitása óta kacérkodok a gondolattal, hogy a sok csodálatos dolog, ami velünk történt, a kenyér, és a sok szeretet amit általa adunk és kapunk, a sok vicces történet és persze a füredi élet megérdemelné az igazi papírt. A gondolat nem hagyott nyugodni. Formálódott, formálódott, mígnem teljesen kiforrotta magát. Elhatároztuk Csabával, hogy megírom Péklánnyá válásom teljes történetet, annak minden kis részletével. Sok helyen olvashattátok már a pályaváltásunk nagy fordulatait, és valamelyest nyomon követhettétek a pékség nyitását is. Azt azonban, hogy a háttérben mi zajlott, miért kellett nekünk sorsszerűen a kenyérkészítéssel foglalkozni, hogyan és miből vettük észre, hogy erre az útra kell rálépnünk, hogyan kerültünk Balatonfüredre, milyen dilemmáink, örömeink és nehézségeink voltak, sosem írtam ki magamból igazán.

Egészen a Péklány lettem könyv megszületéséig.

Mockups Design

Egy olyan könyvet szerettem volna, amiben benne van a mi teljes történetünk, melyből kiderül, hogy – bár sokszor kívülről másként tűnt -, nekünk sem ment minden könnyen és zökkenőmentesen. Szeretném, ha a mi példánk ösztönzőleg hatna másokra is, hogy hallják meg és figyeljenek oda a belső hangjukra. Csinálják azt, amit szeretnek, és amire a sors kiválasztotta őket.

A másik célom az volt, hogy az évek alatt megszerzett szaktudásomat csokorba szedve átadjam az olvasóknak. Emlékszem, mennyire szerettem volna házipékként egy olyan átfogó könyvet, ami minden fontos ismeretet tartalmaz a kovászról, az élesztőről, a technológiai folyamatokról, hogy ne több helyről kelljen a – néha egymásnak ellentmondó – információkat összeszednem. És annyira boldog lettem volna, ha a leírt dolgokat valaki meg is mutatta volna, ami ugyebár egy könyvben nem lehetséges. Vagy mégis? Ekkor jött az ötlet: mi lenne, ha a legfontosabb lépéseket (hogyan kell a kovászos tésztát forgatni, a kenyeret formázni, a brióst megfonni, …) videóra vennénk és az egyes leírásokhoz, vagy receptekhez csatolnánk? Így került felvételre az elmúlt pár hétben 17 videó, melyet a könyv megvásárlói egy exkluzív link birtokában megnézhetnek.

MSCF3242_resize

A könyvbe 4 évszak 33 kedvenc receptjét (kovászos és élesztős vegyesen) válogattam be, melyeknek mind saját története van.

Az életünk elképzelhetetlen kenyér nélkül. És Balatonfüred nélkül is. Rajongunk a városunkért, és azért az életérzésért, amit nyújt. Az elmúlt két évben sok barátunk, ismerősünk lett, és úgy tűnik, mi is részei lettünk az itt lakó közösség mindennapjainak, amiért minden nap hálásak vagyunk, és a bizalomért nap mint nap újra megdolgozunk. Ennek a fantasztikus szimbiózisnak a működésébe próbálok betekintést adni az évszakokat megelőző kis történeteken keresztül.

A könyv 2019. november 11-étől megvásárolható a peklanylettem.hu, vagy naturprojekt.hu oldalakon keresztül.

Sok szeretettel,

a Péklány